Hatalmas öngólt lőtt a Felcsút

A kispesti szurkolók morbidnak tartják, hogy a Puskás Akadémia kisajátította a legendás játékos nevét.

Szombat délután a Puskás Akadémia – Bp. Honvéd találkozón a hazai klub biztonsági emberei megkérték a vendégszurkolókat, hogy vegyék le a kerítésről a Puskás Ferenc nevét tartalmazó drapériát. A kispesti legenda előtt tisztelgő kiírást a drukkerek kénytelenek voltak eltávolítani a Sóstói Stadion kerítéséről, de ha már Székesfehérváron nem rakhatták ki, akkor a 0-4-es végeredmény után megálltak Felcsúton, és kifeszítették a Puskás Kispest Hungary feliratú drapériát.

A Rangadó.hu megkeresésére a kispesti szurkolótábor egyik aktivistája, Nimsz Ádám elmondta, hogy véleménye szerint a Puskás Akadémia hatalmas öngólt lőtt az intézkedéssel.

– A „Puskás Kispest Hungary” drapéria kisebb változata mióta van kint a kerítésen?

– Ezt akkor csináltuk, amikor megjelent a Puskás Hungary című dokumentumfilm, nagyjából két évvel ezelőtt. A film valamivel előbb készült, de most már jó ideje minden meccsen kint van a kerítésen ez a drapéria – mondta Nimsz Ádám.

– A Puskás Akadémia elleni meccsre elkészült a másfélszer huszonöt méteres változat is.

– Ezt direkt a Felcsút elleni meccsre csináltuk. Öten-hatan dolgoztunk rajta, egy reggeltől estig tartó összetartás keretén belül.

– Miért pont erre a meccsre készült az új drapéria?

– Mert a felcsúti csapat Puskás Akadémia néven indul a bajnokságban, és több, nekünk nem tetsző kijelentésük, megnyilvánulásuk is volt. Úgy gondoljuk, hogy ezt a nevet kisajátították maguknak, amivel nem is lenne probléma, ha pusztán tiszteletből vették volna fel ezt a nevet. A probléma az, hogy kisajátították a nevet, és úgy kezelik Puskást, mintha soha nem is játszott volna a Honvédban. Ezért készítettük a drapériát, hogy ezzel kifejezzük a nemtetszésünket.

– Idézet a PFLA honlapjának meccstudósításból: „Néhány száz kispesti drukker elkísérte a vendégcsapatot Székesfehérvárra, és a jelek szerint ők is nekünk szurkolnak, mert fennhangon Puskás Ferenc nevét skandálják.”

– Pontosan erre gondolok. Ez már egy kicsit abnormális gondolkodásra vall.

– Mi történt pontosan Székesfehérváron?

– Elkezdtük kirakni a három részből álló kiírást, ami a Puskás Kispest Hungary felirat. Mindegyik egy 8,3 méteres részből áll. Ahogy felraktuk volna a Puskás feliratot, odajött egy biztonsági ember, aki közölte, hogy nagyon sajnálja, de azt az utasítás kapta a felcsúti klubvezetéstől, hogy a három részes zászló Puskás-része nem kerülhet ki. A biztonsági emberek sem értették az egészet. Mondták, hogy sajnos ez a dolguk, és meg kell kérniük minket, hogy vegyük le. Velük szemben semmilyen fenntartásunk nincsen, csak a felcsúti klubvezetéstől szeretnénk megtudni, ki volt az, aki elrendelte ezt az intézkedést.

– De ha jól tudom, akkor a kisebb méretű drapéria kint maradt a kerítésen? Azon ugyanúgy szerepel a Puskás szó…

– Igen, ez valóban furcsa. Lehet, hogy azt észre sem vették.

– A szombati meccs óta az összes fórumon, klubhovatartozástól függetlenül nagy az egyetértés, és mindenki a Honvéd mellett áll az ügyben. Önöket mennyire frusztrálja ez a Puskás-ügy? Hiszen mindenki tudja, hogy Puskás neve egyet jelent a Honvéddal, míg a felcsútiak bármit csinálhatnak, de legendát nem tudnak pénzért venni.

– Félig nevetünk, félig mérgelődünk az eseten. Ezzel szerintem hatalmas öngólt lőttek saját maguknak, mert ha megengedik, hogy kirakjuk a Puskás szót, akkor senki egy szót sem szól. Nem lett volna mocskolódás, nem írják tele az internetet a gusztustalan húzásukkal. Nevetünk rajtuk, de annyira morbid a történet, hogy azért van bennünk tüske. Szeretnénk, ha végre felfognák, hogy nem az övék a Puskás név.

– A mérkőzés után Felcsúton, a Puskás Akadémia előtt viszont kifeszítették a drapériát, amiről egy fotó is készült. Ez az akció válasz volt, vagy mindenképpen sor került volna rá?

– Az ügyön felbuzdulva csináltuk. Ha a mérkőzésen hagyják, hogy kirakjuk, akkor ez nem történt volna meg. Gondoltuk, ez egy csattanós válasz, hogy kirakjuk az ő akadémiájukra, miközben alig játszik akadémista a csapatukban. Ellenben a Honvéd csapatának a fele akadémistákból áll. Nekünk ez egy slusszpoén. Főleg azok után, hogy idegenben leiskoláztuk őket négy-nullra.

– Megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk a politikával a futball kapcsán, de azt megkérdezném, hogy miért nem?

– Most jönnek a választások, és a miniszterelnök a hobbijaként tekint a futballra, ami nekünk szurkolóknak nem is probléma. Épülnek a stadionok, ami nekünk is jó. Csak most így a választások előtt nem szeretnénk belemenni aktuális politikai témákba. Nekünk csak azzal van problémánk, hogy egyes emberek kisajátítják a Puskás nevet, miközben soha semmi közük nem volt hozzá. Mindenkinek szíve joga tisztelni őt, hiszen nem csak a Kispest ikonja volt, hanem a világverő magyar válogatottnak is. Az a baj, hogy kisajátították ezt a nevet, míg nekünk, akiknek valóban közünk van hozzá, nem engedik, hogy kiírjuk. És ez nagyon morbid.

Picture of mathey

mathey

További sport tartalmak

Sinner Djokovic rekordját üldözi
Külföldi foci

Sinner beérte Djokovic rekordját: történelmi sorozat Rómában

Jannik Sinner újabb mérföldkőhöz ért Rómában: az olasz világelső 6:2, 6:3-ra legyőzte honfitársát, Andrea Pellegrinót az Italian Open nyolcaddöntőjében, ezzel 31 meccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát ATP Masters 1000-es tornákon. Ez

Guardiola kiakadt a VAR-ra
Külföldi foci

Guardiola kiakadt a VAR-ra: „olyan, mint a pénzfeldobás

Pep Guardiola ritkán fogalmaz véletlenül, most viszont nagyon világos üzenetet küldött: szerinte a VAR-döntések kiszámíthatósága sokszor olyan, mintha pénzfeldobás döntene. A Manchester City menedzsere a Premier League hajrájában beszélt erről,

Cristo Fernández
Külföldi foci

Dani Rojas a valóságban is profi futballista lett

A futball néha tényleg olyan történeteket ír, amelyeket még egy sorozat forgatókönyvírói is alig mernének bevállalni. Cristo Fernández, akit a legtöbben a Ted Lasso című sorozat Dani Rojasaként ismernek, profi

Sergio Ramos
Külföldi foci

Sergio Ramos megveheti a Sevillát? Nagy fordulat jöhet

Sergio Ramos neve újra Sevillában került a címlapokra, de ezúttal nem játékosként, hanem lehetséges klubtulajdonosként. A spanyol sajtó szerint a világbajnok védő és a Five Eleven Capital befektetői csoport megállapodásra

Botrány Csehországban
Külföldi foci

Slavia-botrány: elveszített derbi és stadionbezárás

Súlyos következményekkel zárult a cseh futball egyik legnagyobb botránya: a Slavia Praha elveszítette a Sparta elleni félbeszakadt prágai derbit, emellett komoly pénzbüntetést és stadionbezárást is kapott. A döntés szerint a