Meggyilkolták a Vác korábbi kapusát

Héger Ádám egy családi dráma áldozata lett. A fiatal tehetség 22 éves volt.

Hétfő délelőtt Baracson öngyilkosságot kísérelt meg egy férfi. A mentők kórházba vitték. Nekik elmondta, hogy a napokban megölte két családtagját, és egy mezőgazdasági területre vitte. A férfi által elmondottak alapján a dunaújvárosi járőrök Mélykút közelében megtalálták 47 éves élettársát és annak 21 éves fiát.

A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy mindketten bűncselekmény áldozatai lettek. A Fejér megyei nyomozók a kórházban emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Sz. Gyula 49 éves baracsi lakost, aki beismerő vallomást tett. Ezt követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

A büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja, melynek során kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását – írja a police.hu.

A Rangadó.hu információ szerint a családi dráma egyik áldozata Héger Ádám, a Vác és a Kaposvölgye korábbi kapusa. Értesülésünket megerősíti a fiatalon elhunyt játékos legutóbbi klubja, az ESK Ménfőcsanak honlapja is.

Héger Ádám 1991. december 10-én született. 2011 tavaszán mutatkozott be az NB II-ben, a Kaposvölgye színeiben. A tavasz során 11 mérkőzésen őrizte csapata kapuját, és 35 gólt kapott a gyenge szezont futó, és kieső helyen záró együttesben. Héger azonban maradt a másodosztályban, a következő idényben ugyanis szerződtette a Vác. A csapatnál egy teljes idényt töltött el, 16 bajnokin jutott szóhoz. Pályafutása során korábban megfordult a Dunaújváros, a Csepel, a Baracs SE, az Aba-Sárvíz, a Dunafém-Maroshegy, a Bölcske és a Petőfi SK Lipót csapatában. A jelenlegi szezonban a Ménfőcsanak kapusa volt.

A fiatalon elhunyt kapus a korábbi dunaújvárosi és váci klubtulajdonos, Héger József unokaöccse.

Picture of mathey

mathey

További sport tartalmak

Sinner Djokovic rekordját üldözi
Külföldi foci

Sinner beérte Djokovic rekordját: történelmi sorozat Rómában

Jannik Sinner újabb mérföldkőhöz ért Rómában: az olasz világelső 6:2, 6:3-ra legyőzte honfitársát, Andrea Pellegrinót az Italian Open nyolcaddöntőjében, ezzel 31 meccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát ATP Masters 1000-es tornákon. Ez

Guardiola kiakadt a VAR-ra
Külföldi foci

Guardiola kiakadt a VAR-ra: „olyan, mint a pénzfeldobás

Pep Guardiola ritkán fogalmaz véletlenül, most viszont nagyon világos üzenetet küldött: szerinte a VAR-döntések kiszámíthatósága sokszor olyan, mintha pénzfeldobás döntene. A Manchester City menedzsere a Premier League hajrájában beszélt erről,

Cristo Fernández
Külföldi foci

Dani Rojas a valóságban is profi futballista lett

A futball néha tényleg olyan történeteket ír, amelyeket még egy sorozat forgatókönyvírói is alig mernének bevállalni. Cristo Fernández, akit a legtöbben a Ted Lasso című sorozat Dani Rojasaként ismernek, profi

Sergio Ramos
Külföldi foci

Sergio Ramos megveheti a Sevillát? Nagy fordulat jöhet

Sergio Ramos neve újra Sevillában került a címlapokra, de ezúttal nem játékosként, hanem lehetséges klubtulajdonosként. A spanyol sajtó szerint a világbajnok védő és a Five Eleven Capital befektetői csoport megállapodásra

Botrány Csehországban
Külföldi foci

Slavia-botrány: elveszített derbi és stadionbezárás

Súlyos következményekkel zárult a cseh futball egyik legnagyobb botránya: a Slavia Praha elveszítette a Sparta elleni félbeszakadt prágai derbit, emellett komoly pénzbüntetést és stadionbezárást is kapott. A döntés szerint a